72 óra Chicagóban!

Saját tapasztalataink alapján bátran állíthatjuk, Chicago benne van a TOP 3-ban az amerikai városok ranglistáján – látványosságok tekintetében. Nyilván New York és Los Angeles a 2 fő „versenytársa” a városnak, ha arra kíváncsi, hogy mely USA településekkel vetekszik attrakciókban.
Chicago szerencsés fekvésű, hiszen csaknem az USA közepén van, így innen két óra továbbrepülni a keleti parti városokba, s csak 4 óra 30 perc elérni a nyugati partot. Könnyű tehát összekötni egyéb városlátogatásokkal is.
A minimum, amit ajánlhatunk: 72 óra Chicagóban. Persze ennél több azért jobb. A choosechicago.com turisztikai honlapon minden fontos információt megtalálhat arról, hogy mit érdemes feltétlenül megnézni a városban, de azért néhány extra látványosságot most mégis kiemelnénk.

 


Az első nap érdemes körbemenni a városon a Big Bus cég buszával. Kellemes sétálni a Chicagót átszelő folyó partján, vagy hajókázni, s csodálják meg a pazar felhőkarcolókat. Délután nézzék meg a Shedd akváriumot, ahol Beluga bálnák is láthatók a 32 ezer egyéb tengeri állat mellett. S ne hagyják ki a Skydeck Chicago kilátót, itt üvegaljú padlózaton át nézhetnek le a mélybe, ami lélegzetelállító. Estére a Gibson Bar és Steakhouse éttermet ajánljuk, majd igyanak egy koktélt a Cindy’s Rooftop bárban.

A második napon menjenek ki a Michigan-tó partjára, s tegyenek egy kellemes hajókirándulást. Ha jó idő van, akkor napozzanak, fürödjenek a tóparton, sok szép kiépített partszakasz várja a turistákat. Utána menjenek be a belvárosba, s nézzék meg a világ második legnagyobb áruházát, a State utcában lévő Macy’s plazat. S tanulmányozzák a Michigan Avenue luxus butikjainak a kínálatát is, még akkor is jó program, ha nem vesznek semmit. Délután a Navy Peirben vezessen a program, a kikötőben sok a látványosság. Üljenek fel itt az óriáskerékre, s csodás városi panorámában lehet részük. Ez után javaslom a Crystal Gardens hatemeletes fedett botanikus kert meglátogatását. Este vacsorázzanak a 312 Chicago nevű olasz vendéglőben.

 

A harmadik napon kezdjék a Millenium Parkban, majd menjenek el a Lincoln Park állatkertbe. Délután kerékpározzanak egy kicsit, lehet bérelni sok helyen bicikliket a városban. A The 606 kerékpárút a legjobb, ha ezen végigmennek, nem fogják megbánni. Csak 4 kilométer hosszú, s meg is állhatnak közben bekapni pár falatot több kisvendéglőben is. Ha már kerékpároznak, el lehet tekerni a Buckingham szökőkúthoz is, nagyon szép. Estére a Naoki Sushi éttermet válasszák a Lincoln Parkban, de ha nem szeretik a japán ételeket, akkor menjenek a The Blanchardba, amely francia konyhát kínál. Éjszakára a város két legjobb jazz klubját javasoljuk, s ezek nem más, mint a Green Mill Jazz Club, illetve az Andy’s Jazz Club.
A kosárlabda rajongóknak egy ötlet, a Chicago Bulls egyik meccsét megnézni elképesztő élmény. Az a hangulat, ami ott van, felfoghatatlan, utánozhatatlan.

Leave A Comment