A Celebrity Apex Görögországban!

Rendkívüli új hajó, rendkívüli Égei-tengeri kikötőkkel – 2021. június 19-től

A Celebrity Cruises bejelentette európai visszatérését is. A hajótársaság elnök-vezérigazgatója, Lisa Lutoff-Perlo megerősítette, hogy a vadonatúj Celebrity Apex, a több nemzetközi elismerést szerzett Edge sorozat második hajójának régen várt nemzetközi bemutatkozására 2021. június 19-én kerül sor Görögországban.

A pazar 7 éjszakás hajóutak Athénból indulnak majd, egészen szeptember végéig. A Celebrity Apex a Földközi-tenger legidillibb pontjait látogatja meg, köztük Mykonos, Rodosz és Szantorini szigetét. A hajóutakat 2021. március 30-tól lehet foglalni.

A Celebrity Apex teljes személyzete be lesz oltva a COVID-19 ellen és a hajóúton csak teljesen beoltott felnőttek vehetnek részt. A 18 év alatti gyermekeknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel kell rendelkezni a hajóraszálláskor. A bejelentés pár nappal követte a Celebrity Cruises karib-tengeri visszatéréséről szóló hírt, mely szerint szintén 2021. júniusban indulnak St. Maartenről a 7 éjszakás nyári hajóutak.  

A hajótársaság visszatérése az Égei-tengerre a Celebrity Cruises görög öröksége miatt is különleges. A hajótársaságot a Chandris család alapította 1988-ban, és csak később lett a Royal Caribbean Group része. A Celebrity Cruises máig görög gyökerekkel rendelkezik, hiszen a flotta tengerész tisztjeinek 70%-a görög, akik közül negyvenen kapitányok vagy főmérnökök, mint Dimitrios Kafetzis, a Celebrity Apex kapitánya is.

-A Celebrity Apex remek hajó és hihetetlen jelentőséggel bír, hogy végre elindulhat a csodás Égei-tengeren, ahol annak idején minden elkezdődött. Én személy szerint már alig várom, hogy végre kipróbálhassam a hajót és meglátogassam a görög szigeteket, a 30. házassági évfordulónkra újratervezett hajóúton – mondta Lutoff-Perlo, a Celebrity elnök-vezérigazgatója. – Ez egy különleges hazatérés a Celebrity Cruises számára, mely a görög kormánnyal történt igen szoros együttműködés során jött létre. Szeretném kifejezni örök hálámat és minden jót kívánok az ország függetlenségének 200. évfordulójára.

-Büszkén köszöntöm a görög gyökereihez visszatérő Celebrity hajótársaságot ezen különleges alkalommal, hazánk függetlenségének 200. évfordulóján. Kívánom, hogy az utasok térjenek vissza úti céljaink felejthetetlen élményeihez a világ egyik legújabb hajóján – mondta Haris Theocharis, görög turisztikai miniszter. – Nem becsülhetjük alá azt a pozitív gazdasági hatást, amit a turizmus jelent országunknak és örülök, hogy a Celebrity Cruises fontos szerepet játszik e fontos gazdasági pillér visszaépítésében.

-Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a Celebrity flotta legújabb hajójának kapitánya. Türelmetlenül vártam a napot, amikor üdvözölhetem az első vendégeket ezen a csodás hajón, és büszke leszek, hogy ezt hazámban tehetem meg – mondta Dimitrios Kafetzis kapitány.

A Celebrity Apex nyári földközi-tengeri útvonalai olyan bakancs-listás úti célokat látogatnak meg, mint Rodosz, Szantorini és Mykonos, valamint Ciprus, Haifa és Jeruzsálem. Az athéni indulás és érkezés, időt és lehetőséget biztosít a virágzó Athén kulturális gazdagságának megismerésére is.

A hajótársaság részére legfontosabb az utasok, a személyzet és a Celebrity Apex által meglátogatott területek lakosainak egészsége és biztonsága. A Royal Caribbean Group által alkalmazandó egészségügyi és biztonsági intézkedéseket, melyek jelenleg a https://www.celebritycruises.com/healthy-at-sea oldalon találhatók. Továbbá az utasoknak eleget kell tenni a görög hatóságok előírásainak (Greece travel requirements), melyek között jelenleg szerepel egy negatív PCR teszt beszerzése 72 órával érkezés előtt, tesztelés érkezéskor.

További információk és foglalási lehetőség: 

TENGERJÁRÓ Kft – Royal Caribbean képviselet

1023 Budapest, Komjádi B u 1.

E-mail: info@rccl.hu

Telefon: 36-1/235 0402

www.rccl.hu

Leave A Comment