Atlétikai világbajnokság Budapesten

Az atlétikai világbajnokság az egyik legnagyobb sportesemény. Magyarországon még sohasem rendeztek olyan sportversenyt, amelyet ekkora érdeklődés kísért volna. Jóval több, mint 300 000 volt az eladott jegyek száma augusztus 19. és 27. között Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban. Ez t az első alkalom, hogy atlétikai világbajnokságot Közép-Európában rendeztek.

Nemzeti Atlétikai Központ építését idén fejezték be, a befogadóképessége 36 000 fő lett. A létesítmény a Duna keleti partján, a város déli részén épült fel. A korszerű létesítmény Közép-Európa legnagyobb verseny- és edzőközpontja lett. Az építkezés során 120 000 köbméter talajt szállítottak el, 2650 cölöp lett lefúrva 42 kilométer hosszan, 40 000 köbméter monolit vasbetonszerkezet készült el és mintegy 100 ezer négyzetméterre került új térkőburkolat a stadion és a park területén, illetve a HÉV-vonal környékén. A stadionban 12 600 négyzetméter rekortánt ragasztottak le a futópályákon és az ugrófelületeken, a gyepszőnyegek összterülete 7 ezer négyzetméter. A budapesti 7,5 km hosszú árvízvédelmi szakaszt 1000 méter hosszan felújították, ezzel egy gyönyörű parti sétányt kialakítva és 3 kikötőt létesítve.

A Nemzeti Atlétikai Központ felépítéséhez két Lánchídra elég acélt és tíz darab tízemeletes panelház mennyiségével megegyező betont kellett felhasználni. A központ fedéséhez szükséges merev acélszerkezet 48 cikkelyből, ún. gyémántból áll, amelyek egyenként 100 tonnát nyomnak, egy 750 tonnás daru emelte azokat a küzdőtérről a helyükre kevesebb, mint fél év alatt. A merevacél- és a kábeltető-szerkezet együttes tömege több mint 18 000 tonna. A feszített kábelek hossza meghaladja a 12 km-t, átmérőjük pedig a 120 mm-t.

Az épület kivitelezésével párhuzamosan készült a 168 méter hosszú Robinson híd (Osztó-szigeti gyalogoshíd), amely Dél-Pestet és a Csepel-szigetet köti össze a Ráckevei-Duna-ág torkolata felett, így biztosított volt, hogy a vb idején közvetlenül el lehessen jutni a szigeten található edzőpályáktól a versenyek helyszínére.

  1. május 11-én a Nemzeti Atlétikai Központban mutatták be a világbajnokság Youhuu nevű, magyar racka juhot ábrázoló kabalafiguráját.

A világbajnokságon 49 versenyszámot rendeztek 9 napon át. Minden este voltak versenyek és 5 délelőtti program is szerepelt az időrendben. A világbajnokságon 202 atlétikai szövetség több mint 2100 atlétája vett részt, köztük magyarok rekordszámban. A legnagyobb sztárok Elaine Thompson-Herah, Anita Wlodarczyk, Shelly-Ann Fraser-Pryce, Faith Kipyegon, Sifan Hassan, Yulimar Rojas, Naffissatatou Thiam, Yaroslava Mahuchikh, Ryan Crouser, Karsten Warholm, Jakob Ingebrigsten, Pawel Fajdek, Fred Kerley, Mutaz Essa Marshim, Kevin Myaer, Gianmarco Tamberi, Noah Lyles, Erriyon Knighton, Grant Holloway, Joe Kovacs és Armand Duplantis voltak.

Itt volt vendégként Thomas Bach (a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke), természetesen Sebastian Coe és Szerhij Bubka (a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke és alelnöke), a visszavonult sportolók közül pedig soka, olyanok, mint például Linford Christie, vagy Carl Lewis.

Az éremtáblázat élen az Egyesült Államok végzett, Kanada és Spanyolország előtt. Jamaica 12 éremmel a negyedik lett, Magyarország pedig Halász Bencének köszönhetően egy világbajnoki bronzéremmel zárta a hazai rendezésű világbajnokságot. A vb-n mind az 57 magyar induló befejezte a versenyt. Öt magyar csúcs született, emellett egyéni csúcsok és idei legjobb eredmények, az olimpiára pedig öt kvótát szereztünk. A budapesti vb nagykövete dr. Baji Balázs volt, a Nemzeti Sportügynökség Zrt sportszakmai és sportstratégia vezérigazgató helyettese, aki világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutóként vonult vissza.
Dr. Horváth Dávid

Leave A Comment